x

Lillafüred

,

programok, látnivalók, Lillafüred nevezetességei,

Városaink

Városok, falvak, települések...
1


Lillafüred programok, látnivalók, nevezetességek

Lillafüred

Lillafüred (Miskolc-Lillafüred) település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, közigazgatási szempontból Miskolc része, földrajzilag a Szinva patak völgyében fekszik.

Turisztikai jelentősége kiemelkedő, hiszen az ország egyik legjobb adottságokkal büszkélkedő hegyvidéki üdülőhelye, számos látnivalóval, gyönyörű tájakkal. Nem csak a túrázók, hegymászók, kirándulás szerelmeseinek egyik kedvelt célpontja Lillafüred, de a vadászok körében is nagy népszerűségnek örvend.

Az 1920-as években született meg a gondolat, hogy egy reprezentatív kormányüdülőt építsenek Lillafüreden. A Palotaszállót 1930-ban nyitották meg, és azonnal a felső tízezer kedvelt tartózkodási helye lett. Már akkoriban is több rangos rendezvényt tartottak itt, kongresszusokat, filmheteket, nemzetközi teniszversenyeket, Anna-bálokat, de mind közül az 1933-as Írói Hét lett a legismertebb, hiszen a rendezvényen résztvevő József Attila ekkor írta halhatatlan versét, az Ódát. A gyönyörű környezetben lévő, megújult háromcsillagos szálloda ma is messze földön híres konyhájával és kitűnő wellness szolgáltatásaival várja hazai és külföldi vendégeit.

Lillafüredre nem csak a szálló miatt érdemes ellátogatni. Egy kis kirándulás keretében megismerhetjük a Fazola család kohászati örökségét. Felkereshetjük Hámort, a barlangászok és a sziklamászók paradicsomát, valamint a Palotaszálló mellett egy meredek szikláról lezúduló ún. "nagy vízesés", mely Magyarországon a legmagasabb. A szálloda ablakából különleges látványt nyújt a Hámori-tó, amelyet 19. század elején, a felső-hámori vasverők meghajtásához szükséges vízierő biztosítására építettek a völgy lezárásával. Magyarországon egyedülálló látvány a Palotaszálló többszintes függőkertje is, ahol szobrok és emlékhelyek találhatók, közülük a legújabb József Attila egész alakos szobra.

Lillafüreden az ősember lakhelyéül szolgáló Szeleta-barlangon kívül két látogatható barlang található. A Szent István cseppkőbarlang gazdag formavilágán kívül légzőterápiás célokat szolgáló terméről is nevezetes, az Anna mésztufabarlanghoz hasonló pedig csak három található a világon.

Egyedülálló élményt nyújt az utazás az erdei kisvasúttal, mely egykor az erdei munkákat segítette és a munkásokat is szállította, ma már csak kirándulókat szállít. A kisvasút vonalán található az ország első pisztrángos telepe, az újmassai Őskohó, hazánk legmagasabb vasúti viaduktja. A pisztrángtelepen nemcsak szakmai kutatások és genetikai vizsgálatok folynak, hanem tavasztól őszig, az itt lévő étterem különlegessége, a bükkfával füstölt pisztráng illata bejárja a völgyet.

Lillafüredhez közel a tél szerelmesei is otthonra találnak: a bánkúti síparadicsom kivilágított sípályákkal, míg a kristálytiszta levegőjéről híres Bükkszentkereszt sí-és szánkópályákkal várja a sportkedvelőket.

Települések Szekszárd közvetlen közelében

Települések Szekszárd környékén

Látnivalók